Tel: +36 1 322 0032


Kis Velencei Karnevál Túra! 3 nap / 1 éj szállással

2025. Február 14 - 16-ig

Hagyja maga mögött egy kicsit telet és utazzon el a TravelOrigóval a tavaszba! A télnek ebben az időszakában ugyanis Velencében már melegebb, tavasziasabb az idő, a nap melegen süt a tenger mosdatta városperem felett. A hőmérséklettel együtt pedig a színek is varázslatosan nyújtóznak téli álmunkból, feltámadva maguk mögé űzik a telet, karneváli hangulatba borítva az egész várost.

Ezt pedig Velence lakóival együtt több tízezer turista is együtt ünnepli, hiszen a februárban esedékes velencei karnevál minden résztvevője azért érkezik a városba, hogy a világhírű rendezvény pompás keretei között búcsúztassa el a telet. Az olaszok pedig megadják ennek a módját: a történelem festette utcákon és tereken megannyi káprázatos program vár arra, hogy felfedezzék őket az idelátogatók. Élvezze Ön is Adria királynőjének ékét, vesse bele magát a karneváli forgatagba, kóstolja meg Olaszország napérlelte ízeit és csodálja meg mindazt, ami az évszázadok alatt oly’ népszerűvé tette a vízre épült várost.

Utazzon velünk a velencei karnevál nyitó hétvégéjére és töltsön ott egy hétvégét elmerülve a város megannyi csodájában. A TravelOrigo non-stop utazásai mellett lehetőséget biztosít azok számára is, akik szeretnék még az éjszakát is Olaszországban tölteni és csak a karneválozás másnapján hazaindulni. Ha Ön közéjük tartozik, foglalja le utazását itt.

1. nap - Péntek
Az esti órákban, a kiválasztott indulási helyszínről és időpontban, a TravelOrigo felső kategóriás autóbuszaival megkezdjük az utazást Velencébe. Utunk során rövid pihenőket tartunk és lehetőség lesz filmnézésre is. Az út során idegenvezetőink megismertetik utasainkkal Velence csodálatos történetét, érdekességeit és mesélnek titkairól is.
 
2. nap - Szombat
A reggeli órákban érkezünk meg Punta Sabbioni kikötőbe, ahonnan behajózunk Velencébe. Hajókázásunk során idegenvezetőink további érdekességekkel ismertetik meg utasainkat, mígnem feltűnik előttünk a szerelem városa
 
Miután kikötöttünk, az utasok kedvük szerint választhatnak az INGYENES informatív városnézés vagy a szabadprogram között, ahol saját maguk derítik fel a várost. Az idegenvezetőnk tartotta séta közben nem hagyunk ki egy nevezetességet sem, megnézzük a Ponte dei Sospiri-t (Sóhajok hídja), a Dózse Palotát, a Szent Márk teret, keresztülsétálunk a Via Mercerie-n, Velence kedvelt bevásárló utcáján, majd a város legkiemelkedőbb pontját, a Ponte di Rialto-t vesszük célba. Innen már csak egy pillanat a város fő központjának tartott Hal- és Zöldségpiac.

Napunk során lehetőségünk nyílik falultatív programokon is részt venni:
- Szívből ajánljuk fakultatív szigettúráinkat is, ahol a TravelOrigós hajóval először Burano, majd Murano szigetére hajózunk. Burano nemcsak a kézzel vert csipkéiről, hanem színpompás házairól is híres. Muranoban pedig megtudhatjuk, hogyan készül a világhírű muranói üveg, ugyanis egy üvegfúvó mester előttünk készíti el a csodálatos kelyheket, és a különféle színekben pompázó figurákat.
- Ha már Velence, ki ne szeretne Gondolázni a csodálatos lagúnák romantikus és gyönyörű útvesztőiben. Irodánk erre is kínál kedvezményes lehetőséget.

Ezután nincs más hátra, mint belevetni magunkat Velence karneváli forgatagába!
 
Az alkonyi órákban visszahajózunk az autóbuszhoz, majd elfoglaljuk a szállást Jesolóban.
 
3. nap - Vasárnap
A reggelit követően Szlovénia csoadálatos tájai felé vesszük az irányt ahol megtekintjük a világhírű, az UNESCO világörökségi részét is képező Postojnai-cseppkőbarlangot. A nyilvánosan látogatható részt gyalog járjuk be, míg a barlang belsejét kisvonattal érjük el. Az öt kilométeres barlangszakasz elképesztő látványosságokkal vár: gyönyörű cseppkőformákat, hatalmas termeket és föld alatti járatokat csodálhatunk meg. Barlangi túránk során magyar nyelvű audio guide (fülhallgatós idegenvezetés) lesz segítségünkre, hogy mindent megtudhassunk e természeti csodáról.

A barlangi élmény után lehetőségünk lesz megtekinteni a mintegy 20 perc buszozással elérhető Predjama-kastélyt kívülről, amely festői látványként tárul szemünk elé baralngba épített épületszárnyával.

Szlovéniától való búcsúzásképpen rövíd megállót teszünk Trojane-ben, ahol megkóstolhatjuk a híres pékség ínyecségeit a szlovén hatalmas szalagos fánkot és krémest. A pékség csodálatos Alpesi környezetben fekszik ahol gyönyörű fotókat is készíthetünk.
 
Ezután pihenőkkel megszakítva visszatérünk Magyarországra. Tervezett érkezés a késő esti órákban.
 
Utazás: Felsőkategóriás autóbusszal
Szállás: Jesolóban vagy környékén 3*-os szállodában
Elhelyezés: 2 ágyas szobákban (1 és 3 ágyas szobák lekérésre)
Ellátás: Reggeli
 
Az ár tartalmazza:
- Utazás felsőkategóriás autóbusszal
- Magyar nyelvű asszisztencia
- Csoportkísérő idegenvezető
- Ismeretterjesztő, informatív városnézés
- 1 éj szállás Jesolo vagy környéki 3*-os szálláshelyen, 2 ágyas szobában
- Reggeli
 
Az ár nem tartalmazza:
- Velencei behajtási illeték + parkolás: 10 €/fő*
- Hajójegy retúr: 35 €/fő*
- Idegenforgalmi adó: 4 €/fő*
- Utasbiztosítás: 990 Ft/fő
- A fakultatív programok árait

Egyágyas szoba felára (igény esetén): 7.500 Ft/éj


Fakultatív programok:
- Velencei szigettúra Burano és Murano megtekintésével, üveggyár látogatással: 25 €/fő*
- Gondolázás Velencében (4-5 fős elhelyezéssel): 30 €/fő*
- Velencei vacsora egy hangulatos olasz étteremben: 25 €/fő*
- Postjojnai barlang: 31 €/fő + 3 €/fő (magyar audioguide)*


*A behajtási illetéket, hajójegyet, az idegenforgalmi adót, és a fakultativ programok árait az idegenvezető szedi össze euróban a buszon.

Figyelem!
 A belépők ára tájékoztató jellegű, előzetes információ nélkül módosulhatnak! Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.


A programváltozás jogát a TravelOrigo Utazási Iroda fenntartja!





Kis Velencei Karnevál Túra 2025 programleírása

1. nap - Péntek
Az esti órákban, a kiválasztott indulási helyszínről és időpontban, a TravelOrigo felsőkategóriás autóbuszaival megkezdjük az utazást Velencébe. Utunk során rövid pihenőket tartunk és lehetőség lesz filmnézésre is. Az út során idegenvezetőink megismertetik utasainkkal Velence csodálatos történetét, érdekességeit és mesélnek titkairól is.
 
2. nap - Szombat
A reggeli órákban érkezünk meg Punta Sabbioni kikötőbe, ahonnan behajózunk Velencébe. Hajókázásunk során idegenvezetőink további érdekességekkel ismertetik meg utasainkat, mígnem feltűnik előttünk a szerelem városa
 
Miután kikötöttünk, az utasok kedvük szerint választhatnak az INGYENES informatív városnézés vagy a  szabadprogram között, ahol saját maguk derítik fel a várost. Az idegenvezetőnk tartotta séta közben nem hagyunk ki egy nevezetességet sem, megnézzük a Ponte dei Sospiri-t (Sóhajok hídja), a Dózse Palotát, a Szent Márk teret, keresztülsétálunk a Via Mercerie-n, Velence kedvelt bevásárló utcáján, majd a város legkiemelkedőbb pontját, a Ponte di Rialto-t vesszük célba. Innen már csak egy pillanat a város fő központjának tartott Hal- és Zöldségpiac.

Napunk során lehetőségünk nyílik falultatív programokon is részt venni:
- Szívből ajánljuk fakultatív szigettúráinkat is, ahol a TravelOrigós hajóval először Burano, majd Murano szigetére hajózunk. Burano nemcsak a kézzel vert csipkéiről, hanem színpompás házairól is híres. Muranoban pedig megtudhatjuk, hogyan készül a világhírű muranói üveg, ugyanis egy üvegfúvó mester előttünk készíti el a csodálatos kelyheket, és a különféle színekben pompázó figurákat.
- Ha már Velence, ki ne szeretne Gondolázni a csodálatos lagúnák romantikus és gyönyörű útvesztőiben. Irodánk erre is kínál kedvezményes lehetőséget.

Ezután nincs más hátra, mint belevetni magunkat Velence karneváli forgatagába!
 
Az alkonyi órákban visszahajózunk az autóbuszhoz, majd elfoglaljuk a szállást Jesolóban.
 
3. nap - Vasárnap
A reggelit követően Szlovénia csodálatos tájai felé vesszük az irányt ahol megtekintjük a világhírű, az UNESCO világörökségi részét is képező Postojnai-cseppkőbarlangot. A nyilvánosan látogatható részt gyalog járjuk be, míg a barlang belsejét kisvonattal érjük el. Az öt kilométeres barlangszakasz elképesztő látványosságokkal vár: gyönyörű cseppkőformákat, hatalmas termeket és föld alatti járatokat csodálhatunk meg. Barlangi túránk során magyar nyelvű audio guide (fülhallgatós idegenvezetés) lesz segítségünkre, hogy minden megtudhassunk e természeti csodáról.

A barlangi élmény után lehetőségünk lesz megtekinteni a mintegy 20 perc buszozással elérhető Predjama-kastélyt kívülről, amely festői látványként tárul szemünk elé baralngba épített épületszárnyával.

Szlovéniától való búcsúzásképpen rövíd megállót teszünk Trojane-ben, ahol megkóstolhatjuk a híres pékség ínyecségeit a szlovén hatalmas szalagos fánkot és krémest. A pékség csodálatos Alpesi környezetben fekszik ahol gyönyörű fotókat is készíthetünk.
 
Ezután pihenőkkel megszakítva visszatérünk Magyarországra. Tervezett érkezés a késő esti órákban.
 
Utazás: Felsőkategóriás autóbusszal
Szállás: Jesolóban vagy környékén 3*-os szállodában
Elhelyezés: 2 ágyas szobákban (1 és 3 ágyas szobák lekérésre)
Ellátás: Reggeli
 
Az ár tartalmazza:
- Utazás felsőkategóriás autóbusszal
- Magyar nyelvű asszisztencia
- Csoportkísérő idegenvezető
- Ismeretterjesztő, informatív városnézés
- 1 éj szállás Jesolo vagy környéki 3*-os szálláshelyen, 2 ágyas szobában
- Reggeli
 
Az ár nem tartalmazza:
- Velencei behajtási illeték + parkolás: 10 €/fő*
- Hajójegy retúr: 35 €/fő*
- Idegenforgalmi adó: 4 €/fő*
- Utasbiztosítás: 990 Ft/fő
- A fakultatív programok árait.

Egyágyas szoba felára (igény esetén): 7.500 Ft/éj


Fakultatív programok:
- Velencei szigettúra Burano és Murano megtekintésével, üveggyár látogatással: 25 €/fő*
- Gondolázás Velencében (4-5 fős elhelyezéssel): 30 €/fő*
- Velencei vacsora egy hangulatos olasz étteremben: 25 €/fő*
- Postjojnai barlang: 31 €/fő + 3 €/fő (magyar audioguide)*


*A behajtási illetéket, hajójegyet, az idegenforgalmi adót, és a fakultativ programok árait az idegenvezető szedi össze euróban a buszon.

Figyelem!
 A belépők ára tájékoztató jellegű, előzetes információ nélkül módosulhatnak! Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.


A programváltozás jogát a TravelOrigo Utazási Iroda fenntartja!
Velencei Karnevál 2025. Február 14.  |  54900 Ft-tól
foglalásUtazás Foglalása

Fakultatív programok

Buranói városnézés és a muranói üvegfúvás megtekintése

Buranói városnézés és a muranói üvegfúvás megtekintése

Muranóban 1291-ben alapozták meg az üveggyártást, mikor a velencei üvegmestereket áttelepítette a Velencei Köztársaság Murano félszigetére. Ezt követően, mint az üveggyártás úgy a mesterek jelentősége is megnövekedett olyannyira, hogy a 14. századra már kiváltságok zömeit kapták meg (pl.: kardviselés). De a mestermű elkészítés titkának megtartása érdekében Velence megtiltotta nekik - halálbüntetés terhe mellett-, hogy elhagyják az állam területét.


bővebben

Gondolázás Velencében

Gondolázás Velencében

Gondolázz Velencében és élvezd a napsütötte lagúnák tükröződő fényeit, a gondolierik mély tónusú énekét és Velence sajátságos vízi világának hangulatát! Velence a világ leghíresebb vízre épült városa, amelynek képi világában egyedülálló és sajátságos, mindenki számára ismert a velencei gondolák megjelenése.


bővebben

Velencei fakultatív vacsora

Velencei fakultatív vacsora

Az olasz konyha különleges, a velencei olasz konyha pedig még különlegesebb! Mi teszi a velencei éttermeket igazán vonzóvá a turisták számára? A fantasztikus hangulat, a nagyszerű ízek, illatok és borok végül a világon egyedülálló és varázslatos környezet.


bővebben

Postojnai cseppkőbarlang megtekintése

Postojnai cseppkőbarlang megtekintése

Téged is vár Szlovénia világhírű látványossága, a Postojnai-cseppkőbarlang! A barlang (Szlovén neve: Postojnska jama) az egyik legnagyobb a világon! A cseppkőbarlang eddig feltárt járatai 20 570 méter hosszúra nyúlnak, amelyet a Pivka folyó vájt ki sok sok évmillió alatt.


bővebben