Dózse-palota

A Dózse palota Velence legnépszerűbb látnivalói közé tartozik, ami a velencei karnevál idején nagyon fontos szerepet játszik, és játszott is a múltban, hiszen a dózsék adtak engedélyt, illetve indították is meg a velencei karneválokat. A Dózse palota a mai formájában az 1300-as évek közepe óta áll, azonban története sokkal korábbra nyúlik vissza, előtte ugyanis erődvár állt a helyén, amiből ma már csak egy a bazilika kincstárépületébe épített sarokbástya maradt fenn.
A Dózse-palota a közhiedelemmel ellentétben nem csak a dózsék rezidenciáját takarja, hanem a Velencei Köztársaság legfontosabb intézményeinek és hivatalnokainak a székhelye is volt, tehát Velencét évszázadokon át ebből az épületből irányították. A dózse Velence legfelsőbb uralkodója volt, aki egy nemesi tanács mellett irányította a köztársaságot. A palota egy rendkívül díszes építmény, amire a Velencei Köztársaság egykoron rengeteg pénzt áldozott azért, hogy megmutathassák a világnak az uradalom gazdagságát. A Dózse-palotát éppen ezért Európa legnagyobb és legjobb művészei díszítették, noha ebből ma már sajnos nem sok maradt fenn eredeti állapotában, az épület ugyanis többször is leégett az évszázadok során.
A Dózse-palotában mindmáig számtalan látnivalót és művészeti alkotást tekinthetnek meg az érkezők a gazdagon és színpompásan feldíszített tanácstermek és lakótermek, valamint az egyes dózsék által rendelt képek, illetve portrék mellett. A palota egyik legszebb helyszíne az gótikus és reneszánsz vonásokat is felvonultató belső udvar, amelyen az óriások lépcsője is megtalálható, a tetején két impozáns szoborral, akik Neptunt és Merkúrt ábrázolják. Ugyancsak az udvarok helyezkedik el a csodálatos órahomlokzat, valamint a rendkívül gazdagon díszített bronz kút. A Dózse-palotát a mögötte megtalálható börtönnel köti össze Velence egyik legismertebb hídja, a Sóhajok hídja, ami a Rio di palazzo csatornát szeli át, de a turisták számára csak távolról látható. A palotában egyébiránt számtalan nagyszerű festő művét is megtekinthetik a látogatók, de mindközül a leghíresebb Tintoretto Paradicsoma, ami a világ legnagyobb méretű vásznainak egyikére készült. A palota ezen felül helyet ad állandó és időszakos kiállításoknak is, ezáltal amennyiben még alaposabban el akarunk merülni a velencei karneválon túl a város kultúrájában, a dózsék egykori lakhelyén biztosan rengeteg érdekességet találhatunk.

Velencei Karnevál 2024
Indulási időpontokVelencei Karnevál
Első felvonás
Non-stop
2024. Január 26 - 28.
21 900 Ft-tól
Első felvonás
Non-stop
2024. Január 26 - 28.
21 900 Ft-tól
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Január 26 - 28.
39 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Január 26 - 28.
39 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
Második felvonás
Non-stop
2024. Február 02 - 04.
22 900 Ft-tól
Második felvonás
Non-stop
2024. Február 02 - 04.
22 900 Ft-tól
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 02 - 04.
40 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 02 - 04.
40 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2024. Február 01 - 04.
37 900 Ft-tól
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2024. Február 01 - 04.
37 900 Ft-tól
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Február 02 - 04.
54 900 Ft-tól
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Február 02 - 04.
54 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2024. Február 09 - 11.
23 900 Ft-tól
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2024. Február 09 - 11.
23 900 Ft-tól
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 09 - 11.
41 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 09 - 11.
41 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2024. Február 08 - 11.
38 900 Ft-tól
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2024. Február 08 - 11.
38 900 Ft-tól
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Február 09 - 11.
56 900 Ft-tól
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Február 09 - 11.
56 900 Ft-tól
Karnevál After Party
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2024. Február 16 - 18.
21 900 Ft-tól
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2024. Február 16 - 18.
21 900 Ft-tól
Karnevál After Party 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 16 - 18.
37 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Február 16 - 18.
37 900 Ft-tól
Tavaszköszöntő Velencében
Tavaszköszöntő Velencében
Non-stop
2024. Március 01 - 03.
24 900 Ft-tól
Tavaszköszöntő Velencében
Non-stop
2024. Március 01 - 03.
24 900 Ft-tól
Tavaszköszöntő Velencében 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 01 - 03.
39 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 01 - 03.
39 900 Ft-tól
Velencei hosszú hétvége
Velencei hosszú hétvége
Non-stop
2024. Március 15 - 17.
24 900 Ft-tól
Velencei hosszú hétvége
Non-stop
2024. Március 15 - 17.
24 900 Ft-tól
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
42 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
42 900 Ft-tól
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
52 900 Ft-tól
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
52 900 Ft-tól
Észak-Itália Gyöngyszemei
4 nap / 3 éj
Szállással
2024. Március 14 - 17.
85 900 Ft-tól
4 nap / 3 éj
Szállással
2024. Március 14 - 17.
85 900 Ft-tól