Tel: +36 1 322 0032
Campanile


Velence híres harangtornya a Campanile néven ismert – olasz szájból Campaniél de San Marco (Szent Márk harangtornya), a XX. században újjáépült, román stílusú torony, mely a Piazzo San Marcon áll a Szent Márk bazilika különálló harangtornyaként, a székesegyház bejáratával szemben.

A „campanile” szót általánosan is használják, ugyanis a 6. századtól a középkor végéig szokás volt a harangtornyot külön építeni. Ennek gyakorlati okai voltak, esetleges földrengés, vagy bármi más ok miatt összedőlt torony komoly károkat okozhat a templomépületben, ha ettől távolabb áll, kevésbé jelent veszélyt. Híres campanile a firenzei dóm harangtornya és a Pisai ferde torony, melyek gót stílusban épültek.  A középkor végéig egész Európában különálló harangtornyokat építettek, még északon Norvégiában és Svédországban is találni rá példákat, alaprajzuk lehetett kör alakú is.

A Szent Márk tér harangtornya körülbelül száz méter (98,5 m) magas, négyszög alaprajzú építmény, mely a harangkamra és piramisban végződő tető kivételével tégla színű. A harangterem fehér kő borítású, tornyának teteje pedig világoszöldes árnyalatú, csúcsáról Gábriel arkangyal aranyozott szobra néz le ránk. Gábriel szobra a száljárásnak megfelelően forog körbe. A harangterem minden oldalán négy, román stílusú, oszlopokkal elválasztott ablak nyílik. Lépcsők helyett harminckét ferde síkon lehetett feljutni a tetejére, mára lift közlekedik benne. A látvány páratlan, szép időben a tiroli havasokig el lehet látni.

Jelenlegi formáját 1912-ben kapta, április 25-én, Szent Márk napján avatták fel. Eredetije 888 és 912 között épült egy római kori alapra, melyet, az akkori szokásoknak megfelelően őrtoronynak is használtak. (Konkrétan a velencei torony állítólag kínzókamraként is funkcionált.) A 12. század végén újjáépítették, oldalait egybeépítették a mellette álló két építménnyel. Idővel a földrengések, természeti erők miatt olyannyira meggyengült, hogy egy újabb renoválást hajtottak végre rajta, ami három éven keresztül (1511-1514) tartott. Sajnos alapozási hibák miatt a többszörösen újáépített torony 1902-ben összedőlt. Szerencsére nem okozott halálos balesetet, de a lábánál álló Loggetta megsemmisült és a könyvtár épületének sarka is megzúzódott.  A városi tanács úgy döntött, hogy a téglatornyot helyre kell állítani” com’era, dov’era” azaz „ahogy volt, ahol volt”, így 1912-re végre elkészült a ma is látható híres velencei Campanile, melynek lábánál, Velence másik híres látnivalója, a Loggetta található.


Velencei Karnevál 2025 Indulási időpontok

Velencei hosszú hétvége
Velencei hosszú hétvége
Non-stop
2024. Március 15 - 17.
29 900 Ft-tól
 
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
46 900 Ft-tól
 
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
69 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Első felvonás
Non-stop
2025. Február 14 - 16.
26 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 14 - 16.
49 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Második felvonás
Non-stop
2025. Február 21 - 23.
27 900 Ft-tól
 
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
53 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 20 - 23.
49 900 Ft-tól
 
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
78 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2025. Február 28. - Március 02.
28 900 Ft-tól
 
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
53 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 27. - Március 02.
51 900 Ft-tól
 
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
78 900 Ft-tól
 
Karnevál After Party
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2025. Március 07 - 09.
26 900 Ft-tól
 
Karnevál After Party 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Március 07 - 09.
49 900 Ft-tól