Tel: +36 1 322 0032
2015. Január 24. Szombat - 21:19:58
Velencei karnevál – Mikor menjünk, és hol szálljunk meg?


A velencei karnevál egy több napig tartó ünnepi időszakot jelent, ami évente több tízezer turistát vonzz a világ minden egyes szegletéből. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az év többi szakaszában nem lenne nagy sürgés-forgás a városban, éppen ellenkezőleg, de a farsangi időszakban mindez hatványozottan igaz. Amennyiben mi is a farsangi időszak idején, a híres velencei karnevál miatt szeretnénk elutazni Olaszországba, érdemes mindig mérlegelnünk azzal kapcsolatban, hogy bírjuk-e a tömeget vagy sem. A rendezvénysorozat két hete ugyanis bár folyamatosan nagyon forgalmas, azonban vannak időszakok, amikor általánosságban kisebb a tumultus az utcákon, vagyis jobban el tudunk merülni a velencei varázsban. Amennyiben mi is szeretnénk elkerülni a nagy tömeget, ne a nyitónapokon, és ne is a zárónapokon menjünk, illetve kerüljük a hétvégi időpontokat is. Noha hétköznap lemaradunk néhány igencsak látványos produkcióról, cserébe azonban nyugodtabban élvezhetjük a város szépségét, illetve a velencei karnevál csodáit.

Amit Velencéről tudni kell a kiutazóknak, hogy a város egyáltalán nem olcsó szállodáiról híres, amennyiben azonban egy kicsit körültekintőbbek vagyunk, illetve nem baj, ha többet kell utaznunk, rálelhetünk olcsóbb helyekre is. Példának okáért a vasúti pályaudvar környékén, vagy a közeli külvárosban rengeteg az olcsó szálláshely Velencében, azonban innen legalább 30-40 percet kell gyalogolnunk ahhoz, hogy elérjünk a Szent Márk térre. A velencei karnevál idején ráadásul érdemes időben kapcsolni, és előre lefoglalni a szállást, máskülönben csak a drágább hotelek közül válogathatunk majd. Érdemes továbbá a térképen is tájékozódni a szállás holléte felől, nagyon sok hotel ugyanis a nagyobb forgalom reményében velencei szállásként hirdeti meg azokat a kiadó szobákat is, amelyek a belvárostól 20-30 kilométerre találhatók.

Kiváló alternatíva és jó tanács kezdő karneválozóknak, ha a Jesolo-félszigeten keresünk szállást, ami nem csak olcsóbb, mint a többi, hanem a parkolással sem lesz problémánk. Erről a félszigetről pedig óránként vagy félóránként indul egy-egy sétahajó, ami közvetlenül a Szent Márk tér előtt köt ki. Természetesen amennyiben a legolcsóbb megoldást választjuk, Velencében is lehetőségünk lesz ifjúsági szállókon aludni, amelyek ráadásul nagyon közel is vannak a belvároshoz.

Velencei Karnevál 2018 Indulási időpontok