Tel: +36 1 322 0032
2016. Január 12. Kedd - 17:52:04
Látnivalók a velencei karnevál idején: A Szent Márk-székesegyház


A Szent Márk-székesegyház Velence egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, ami kiemelkedő szerepet kap a velencei karnevál idején is. A város központjában, a Szent Márk tér keleti felén található, érdekessége pedig, hogy mindig is ez volt Velence legfontosabb temploma, de nem csak vallási, hanem egyfajta közéleti központként, avagy fórumként is működött. Itt iktatták be ezen felül Velence összes dózséját, itt fogadták a pápákat vagy az uralkodókat, és a nagyobb külföldi követeket is, ennek köszönhető, hogy a bazilika olyan díszes lett.

A Szent Márk-székesegyház elődjét még 882-ben építették Szent Teodor templomának helyére, illetve maradványaira. Alig több mint 100 évvel később a templom aztán az akkori dózse elleni lázadáskor teljesen leégett, de később újraépítették. Ekkor még korántsem volt olyan díszes, mint manapság, így 1063-ban a Velencei Köztársaság hatalmának nyomatékosítása érdekében komoly átépítési munkálatok kezdődtek meg, így 1094-re az építmény elnyerte mai formáját. A bazilika a legtöbb bizánci templomhoz hasonlóan egy görög keresztet formáz meg, belsejét pedig az évszázadok során újabb és újabb aranyháttérrel ellátott mozaikkal díszítették fel, így a több mint 4 ezer négyzetméternyi falfelületet borító műalkotások ma már a templom legértékesebb és leglátványosabb nevezetességei közé tartoznak.

A Szent Márk-székesegyházba látogatók számtalan különféle kegytárgyat és díszt csodálhatnak meg, így például számtalan díszes keresztet, ereklyetartókat, márványlapokat, oszlopokat és négy bronz lovat is, amelyek a negyedik keresztes hadjárat után kerültek az épületbe, érdekességük pedig, hogy a világ legtöbbször ellopott műtárgyairól van szó. A székesegyház tehát nem csak kívülről kínál igazán impozáns megjelenést és megfelelő hátteret a velencei karneválhoz, hanem az évszázadok során itt felhalmozott műtárgyak és műalkotások kifogyhatatlan tárháza is vár itt ránk. Mindezt fokozza a galérián kialakított múzeum, valamint a székesegyházhoz tartozó kincstár és kápolnák is. Akárcsak Olaszország többi templomába, úgy a turisták ide sem léphetnek be rövidnadrágban, rövid szoknyában vagy fedetlen vállakkal, amit nem árt tudni azoknak, akik a nyári forróságban keresik fel a templomot.

Velencei Karnevál 2025 Indulási időpontok

Velencei hosszú hétvége
Velencei hosszú hétvége
Non-stop
2024. Március 15 - 17.
29 900 Ft-tól
 
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 1 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
46 900 Ft-tól
 
Velencei hosszú hétvége
3 nap / 2 éj
Szállással
2024. Március 15 - 17.
69 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Első felvonás
Non-stop
2025. Február 14 - 16.
26 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 14 - 16.
49 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Második felvonás
Non-stop
2025. Február 21 - 23.
27 900 Ft-tól
 
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
53 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 20 - 23.
49 900 Ft-tól
 
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
78 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2025. Február 28. - Március 02.
28 900 Ft-tól
 
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
53 900 Ft-tól
 
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 27. - Március 02.
51 900 Ft-tól
 
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
78 900 Ft-tól
 
Karnevál After Party
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2025. Március 07 - 09.
26 900 Ft-tól
 
Karnevál After Party 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Március 07 - 09.
49 900 Ft-tól