Érdekességek a velencei karneválról és a maszkokról

Velence már önmagában is egy nagyon érdekes, különleges város, amit nem csak annak köszönhet, hogy cölöpökre épült, hanem annak is, hogy szép és hangulatos is egyben, sőt mi több, télen-nyáron tele van emberekkel. Természetesen a legnagyobb embertömeg leginkább a velencei karnevál idején van a városban, amire minden év februárjában, a hónap végén kerül sor. Ekkor a világ minden tájáról turisták tízezrei kelnek útra csak azért, hogy láthassák az eseményt, amelynek keretein belül a Szent Márk tér lényegében egy óriási bálteremmé változik, mindenhonnan szól a zene, az emberek pedig csodálatos jelmezekbe bújva lepik el a város utcáit.

A velencei karnevál a Riói esemény után a második leghíresebb és legnagyobb a világon, ami megdöbbentő azok után, hogy az 1700-as évek végén a karnevál 200 éven át nem került megrendezésre, csak 1979-től rendezik meg újra évi rendszerességgel. Érdekesség, hogy 2011-ben a karnevál vége éppen egybeesett a nemzetközi nőnappal, aminek örömére az egész rendezvényt a nőknek, kiváltképpen Sissinek és Erzsébet királynénak szentelték.

 A velencei karneválhoz szorosan kötődnek a különféle maszkok, amelyek az egész ünnepet képesek egyedivé varázsolni. A hivatalos álláspont szerint azért volt szükség eredetileg maszkokra, hogy az emberek még egymást se tudják felismerni az eseményen, így mindenki, társadalmi osztálytól és hovatartozástól függetlenül tudott együtt mulatozni. Ma négy klasszikusnak tekinthető maszkot különítünk el egymástól, a legismertebb mindközül talán a hosszú orrú pestisdoktor álarcra, amellyel a mulatozók a velencei pestisjárványnak állítanak emléket. Ezen felül népszerű még a volto jelmez, ami egy sötét köpennyel kiegészített, szintén sötét, sokak szerint ijesztő maszk. Ennél gyakrabban fordul elő a columbina, ami csak a fél arcot kitakaró, pálcán tartott álarcot jelent, de a leggyakrabban alkalmazott mégis a bauta, ami bármit ábrázolhat a maszkkészítő fantáziájától függően.

Kevesen tudják, de a velencei karneválhoz nem csak jellegzetes maszkok, hanem néhány ma már hagyományosnak és szimbolikusnak tekinthető sütemény is tartozik. Igazán klasszikus például a Frittelle, ami egy csicseriborsóból és lisztből készített, olajban megsütött kis párnácska, amit leginkább a fánkhoz lehetne hasonlítani, és hozzá hasonlóan meg is töltik valamilyen finom krémmel. Karneváli specialitás még a galani is, ami egy igencsak porhanyós, mázzal bevont, ízletes péksütemény.