A velencei karnevál törvényi szabályozása

A velencei karnevált az évszázadok során számtalan törvényi szabályozással igyekeztek megzabolázni a város vezetői. Nem volt azonban ez mindig így, még az Adriai Köztársaság idején ugyanis minden egyes tilalom feloldásra került a karneváli időszak során, hogy az utcákat és a tereket álarcokba, álruhákba bújt nép vehesse birtokába. Ilyenkor egy kicsit mindenki eleresztette magát, szabadosabb volt, a szalonokból a kávéházakból, de gyakran a magánlakásokból is féktelen mulatozás, énekszó hallatszódott ki. Az álarc viselése kötelező volt, amit akkoriban is többnyire papírmaséból készítettek, és a rosszéletű emberek nagyon gyorsan felfedezték, hogy ezt a szabályozást másra is felhasználhatják majd. Ezáltal mivel mindenki álarcban volt, nem lehetett beazonosítani azokat, akik jókedvük miatt húztak maskarát, illetve azokat, akik rabolni, esetleg fosztogatni érkeztek a városba. Többek között emiatt például a kaszinókban mindenkinek le kellett vennie az álarcot, máskülönben olyanok is bemehettek volna, akiket egy korábbi tartozás miatt például kitiltottak.

Az egyik legismertebb és legrégebbi törvény, ami szabályozta Velencében az álarc használatát, 1268-ban született meg, az akkoriban igencsak sokak által rettegett, és nagy hatalmat gyakorló Serenissima hozta meg. Ebben törvénybe foglalták, hogy senkinek sem szabad tojásjátékot űznie. Az egyik legfurcsább rendelet a velencei karnevál kapcsán 1467-ből származik, ami megtiltotta a férfiaknak például azt, hogy apácazárdába menjenek álarcban, és ott esetleg nőnek álcázzák magukat. Jelentősebb rendelet született ezen felül 1502-ben is, amikor a valamilyen fegyvert vagy pálcát viselő maskarásokat szabályozták meg. Az álarc és a fegyver együttes viselését tehát megtiltották, és ekkor született az a rendelet is, hogy aki beöltözött, az nem látogathatta a templomokat.

Érdekesség, hogy a velencei karneválok kapcsán nagyon sokszor betiltották a különféle felvonulásokat – természetesen csak ideiglenesen –, míg egyetlen maszk esetében engedélyezték, hogy azt egész évben hordhassa, aki szeretné. Ez a bauta volt, ami csak félig takarta az ember arcát – lényegében csak a szemét, az orrát és a homlokát –, ezáltal a maszk levétele nélkül is meg lehetett ismerni bárkit, ezen felül pedig nem akadályozta hordozóját az evésben, valamint az ivásban sem.